Kövess minket! Facebook - Instagram - YouTube

Vidám hétvége
Szerző: , 2016. október 18.

Összesen három szakaszt teljesített a Lajosházi – Takács duó a hétvégi Gobaldaru Borsodbóta-Sáta Rallye Sprint Marb futamon, mert a sok beeső miatt akkora csúszás alakult ki, hogy a rendezők törölték az utolsó gyorsasági szakaszt.

Közel száz induló vágott neki a Borsodbóta és Sáta között megrendezésre kerülő Marb versenynek, ahol a tervek szerint négyszer kellett volna teljesíteni a nagy átlagsebességű 15 kilométeres pályát. Csabi a túrás időkből ismerte a pályát, ezért nem az Ózd Rally előtti ismerkedés volt a célja.

„Esős időre volt kilátás a verseny előtt, ezért is választottuk ezt a versenyt. A mecseki negatív eredmények után szerettem volna tisztába tenni magamban a saras és vizes pálya szakaszokkal. Ez itt jól ment, sőt a kéziféket is mertem használni a visszafordító kanyarokban és összességében életem egyik legjobb versenyét produkáltam” – kezdte a verseny értékelését Csabi.

A srácok sűrű hónap elé tekintenek, hiszen minden hétvégére jut valami autós élményük. Folytatásban épp Csabi szíve-csücske következik, a 8. Örömautózás a beteg gyerekekért a Hungaroringen. Itt már régi motorosnak számítanak, és nagyon várják, hogy örömet szerezzenek.

„Feltöltöttük a szervizkamiont mindenféle édességgel és ajándék képekkel. A gyerekek örömszerzése mellett jó érzés lesz találkozni a többi szervezővel és az orvosokkal, mert az elmúlt évek alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki mindenkivel” – zárta a beszélgetést Csabi.

Sári Péter

lajoshazioromautozas_20162

Ha tetszett, csapass rá egy lájkot, vagy oszd meg: